Elfogadás?!

Nem terveztem ma, hogy posztot írok, de a neten barangolva elolvastam egy cikket. A cikk azt taglalja nem túl részletesen, hogy egy amerikai plus size-os blogger fotósorozatot készíttetett magáról, válaszul az Abercrombie & Fitch divatmárka vezérigazgatójának kijelentésére. Ez a kedves úriember nyíltan vállalja, hogy az ő üzletpolitikájukba nem fér bele a teltebb nők öltöztetése. Ennek megfelelően L-esnél nagyobb ruhákat nem is árulnak. Ezen a kijelentésen háborodott fel - szerintem jogosan -  fent említett bloggerinánk. A fotósorozat, nem túl kihívó, nem is hivalkodó vagy indoklolatlanul magamutató. Legalábbis az én véleményem szerint. Azt sajnos a cikk már nem írja, hogy vajon, hogy reagált a márka igazgatója. 

Igazából nem is ez volt az, ami miatt Én személy szerint tollat - illetve klaviatúrát - ragadtam. Nálam inkább az a pár hozzászólás verte ki a biztosítékot, amit drága honfitársaink a cikk alatt elhelyeztek. Egyikük konkrétan ledagadtoz minket, plusszosokat. Én kikérem magamnak! Nem vagyok dagadt, sőt senki sem dagadt! Maximum a társadalom által preferáltnál nagyobb méret. És igenis jól érezheti magát a bőrében, még akkor is ha ezt egy másik hozzászóló erősen kétli is. Nos kedves kétkedő: én 10 év fogyókúrázás és önutálat után, igenis elfogadtam magam és köszönöm nagyon jól érzem magam a 44-es bőrömben! És, ami fontosabb a férjem és a két kislányom is szépnek tart. 

És egy másik kommentelőnek: az L-es méret igenis kis méret!!! 

És az sem igaz, hogy túlsúly kizárólag a folytonos zabálás és lustaság miatt van. Egyszerűen alkat kérdése. Mert míg én salátán éltem és futottam, a hugom evett amit és amennyit akart, mégis ő volt az 50 kiló, én pedig 70. És, jé, képzeljétek, olyan is van, aki betegség miatt túlsúlyos! (Mint például anyukám, pedig nála egészségesebben kevesen étkeznek.)

Nem azért írtam ezt le, hogy vitát indítsak, vagy bárkit is bántsak. Hanem, mert úgy gondolom, hogy a hozzászólásokból látszik, hogy a magyar társadalom még mennyire nem fogadja el az általuk kövérnek, dagadtnak titulált embereket. 

És sajnos főként emiatt van, hogy Ők maguk sem tudják elfogadni a testüket, az életük nem szól másról csak a folytonos fogyókúrázásról, feszengésről, komplexusokról. Nem tudnak önfeledten nevetni, jól érezni magukat a strandon, vagy épp elhinni egy esetleges bókot. Ha valaki rájuk néz, arra gondol, amit olvasott, hallott a kövérekről - az olyanokról, mint Ő. Biztosan csak azért nézi az a férfi, mert valahol kilátszódik a hurkája... Eszébe sem jut, hogy esetleg tetszhetnek neki az Ő kerekded idomai, vagy csinos arca. Elszomorító. És ez az elutasító viselkedés főként a nőkre jellemző. A normal size-ra. Szomorú, dühítő és kétségbeejtő. Hiszen én sem piszkafázom le őket, akkor ők miért nem fogadnak el? Persze szeretném  leszögezni, hogy ez nem jellemző minden vékony nőre vagy férfira! De sajnos vannak néhányan akik elkönyvelték: nagyobb súly = csúnya és egészségtelen. 

A lényeg, hogy bár szerencsére egyre több a plus size-os lány, aki elfogadja és megmutatja magát, a társadalom még nem egészen képes ezt elfogadni. 

De szerencsére vanak, olyan "forradalmárok" is, mint Zsuzska (Cupcake&Pearls), akinek a Plusszos Szépség mozgalmához már külföldről is rengeteg plusszos szépség csatlakozott.

Szóval a lényeg, hogy egy kicsit dühös, egy kicsit szomorú, de azért reménykedő vagyok.

Az én Önbizalmamat nem rombolta le. :)

Au revoir!

                        Mona

A cikket és a hozzászólásokat itt tudjátok elolvasni: http://www.nlcafe.hu/oltozkodjunk/20130523/duci-foto-tiltakozas/

A Plusszos Szépségek mozgalomról, pedig bővebben itt: http://cupcakeandpearls.blogspot.hu/search/label/Pluszos%20Sz%C3%A9ps%C3%A9g